2015. május 25., hétfő

Előzmények

Sziasztok! Ez egy ilyen rész szerűség lesz, ennél már csak jobb lesz:) Vannak benne dolgok amiket még nem lehet érteni, de amint megismeritek a fiú hátterét rájösztök! Jó olvasást!:3




  Egy unalmas napnak indult. Athan a neten szörfözött, és hagyománya szerint vicces képeket szerkesztgetett, amiket aztán posztolt mindenhova. Nem volt jobb dolga. De most valami történt: amint lefele tekert a közösségi médián, meglátott egy iskolai felhívást: Az iskola, ami megtanít szárnyalni. Nem lehet tudni, hogy miért, de azonnal rákattintott, s teljes figyelmét a fekete betűknek szentelte. Tudta, hogy a cím csak túlzás, viszont a képek, a lehetőség amit az iskola nyújthat, nagyon megtetszett neki. Végigolvasta, és rögvest szaladt fel a lépcsőn az anyukájához. Útközben megbotlott a nagy bakancsában, amit a tél végeztével már rég el kellett volna pakolnia, de nem tettem úgyhogy most egekbe szökött adrenalin szintjével együtt, féllábon kellett felugrálnia. Anyukáját a hintaszékben találta, amint épp kedvenc könyvét olvastaAmikor meglátta a fiát az ajtóban, a laptopot szorongatva, félretette könyvét, és felállt. A nap halványan sütött be szobába, megcsillogtatva, a nő fakó, szőke haját. Ahogy elmosolyodott, mintha egy angyal tárult volna a szemünk elé, de látszott rajta, hogy az idő megviselte. Kitudja, mennyivel szebb lenne, ha nem kellett volna annyi mindenen keresztülmennie. De mindegy is, mert úgyis az egyik legszebbnek tartják a városban.
Ahogy odaért hozzá, csodálkozva tekintett rá. Barna szemei, aranyosan ragyogtak szeretett fiára, aki megegyezésig anyja génjeit örökölte, szemén és haján kívül, amikben, az alig látott apjához hasonlított. Látszott, hogy már eltervezte mit fog mondani, szóval mikor odaadta Margaretnek - az anyukájának -  a laptopot, máris belekezdett mondandójában:
-Anya, nagyon szeretlek! - kezdte a kulcsmondattal, amit lágy hangja kísért - De most már muszáj innen elmennem. Neked ott van Derek, nekem pedig ez az álmom, - mutatott a képernyőre - jó iskola, az oktatás kiváló, a tanárok kedveseknek tűnnek, és mindössze csak egy órára van innen. Nem akarlak itt hagyni, és nem is tenném, de tudom, hogy már valaki vigyáz rád. Nem birok tovább itt maradni. - sütötte le a szemét.
Ne gondoljátok, hogy egy síros, gyenge fiú volt. Ellenkezőleg, az évek igen megkeményítették, viszont nem akart már ebben a városban maradni, ahol életet adóján  kívül, senkije sem volt. Újrakezdést akart.
-Elengedlek. - hallatszott a nyugodt válasz, mire fia szemei kikerekedtek. Azt hitte, még érvelnie kell az elengedése mellett.
-Ilyen könnyen? - értetlenkedett, mintha nem is ezt akarná.
-Megérdemled, - nevetett halkan - hisz annyi mindent elértél már, és segítettél. Szeretném, ha mennél, de persze hiányozni fogsz. Ja, és csak egy feltétellel: ha mindennap hívsz.
Athan megvillantotta Colgate mosolyát, majd megölelte egy homlokkal alacsonyabb anyját, mintha most azonnal indulnia kéne.
-Na akkor, repülök intézkedni. - igaz hogy a beiratkozás, csak pár nap múlva lesz, de kitűnő átlagával, és versenyeivel, biztosra lehetett venni, hogy bejut.
-Inkább ne repülj! Csak, menj. - nevetett, miközben kicsit aggódva fürkészte energiával telt fiát.
-Ne félj, amíg engem látsz! - majd Superman stílusúan kinyújtotta a kezét, és leszaladt a lépcsőn.
Margaret csak nevetgélt, látva kisgyerekekes fiát, és most tudatosult benne, hogy már nem is olyan kicsi a gyermeke, hisz 'most' készül elköltözni. De amikor, meghallott egy hangos csattanást, rájött, hogy talán mégse nőtt fel teljesen, még.
-Jól vagyok! - hallatszott lentről - Áuu! - sziszegte.
És igen, most is a bakancsa volt a tettes, akit most már tényleg el kellett pakolnia, ha nem akar egy pár törött csontot.
Anyukája kacagva visszaült a székbe, míg Athan a gép elé telepedett, hogy elintézzen pár fontos dolgot. Viszont kilencven kilenc százalék volt, hogy bejut, és a következő tanévet már: Sunberryben kezdheti.






Kezdetek

Athan. Vicces, és jókedvű. Ilyennek ismerték kívülről, az emberek. Viszont senki sem tudta min megy át, és hogy milyen okból kifolyólag olyan ő, amilyen. Édesapja a hazát szolgálta egész életében, s fiát nem igen akarta megismerni. Anyukája pedig kedves, és alázatos nő volt, aki nem taposta el az embereket, nem alázott meg senkit, hogy elérje a céljait, talán ezért is tartott ott, ahol. Ez a fiú mégis, egy olyan külsőt öltött fel, amit szeretett hordani, mégis jól esett volna ha valaki meghallgatja, és megérti. De nem volt senki. Azt hiszem, úgy igazán, barátai sem voltak. Most ne úgy képzeljétek el, hogy lúzer volt, vagy stréber, akit csúfoltak, egyszerűen a törött sugárzása nem vonzott senki. A régi iskolájában.
   Mikor tizenhat éves lesz, és édesanyja összeköltözik valakivel, úgy dönt, hogy most már eljött az ő ideje, végre új életet kezdhetne. Néhány akadály, amit ez a halkan dobogó szív átugrik, és máris ott van álmai iskolájában, és rémálmaiban szereplő emberekkel. Talán mégis vissza kéne mennie? De hogy adhatná fel ilyen könnyen? Hisz kitudja mit rejt a sors. Athan küszködik, elesik, és feláll, amíg valami nem történik. Egy új lány, jégbe zárt személyiséggel, akit Athan egyből kiszúr magának. És nem szerelemből! Egyszerűen, úgy érzi, muszáj felolvasztania azt a jeget, mert lát benne valamit. Itt kezdődik, a legjava. Őrült tréfák, vicces szívatások, mindezt egy valakiért, aki nem is ismer, aki miatt nincsenek mély érzelmei, és mégis valami a fiúban készteti arra, hogy megnevettesse a lányt, hogy mellette legyen.
Egy döcögősen induló, utálattal kezdődő 'kapcsolat'. Otthoni problémák. Apa akit, sosem érdekelt a fia, egy anya aki meggyötört és mégis boldog. Egy fiú, aki keresi önmagát, és a hozzá tartozó emberek.
Garantált a nevetés, és a cikis helyzetek. Megható, érzelmes részek(a fiú érzelmei). Meg megannyi más! Csak tarts velem!