2015. július 4., szombat

2.



 Ez az utolsó nap, hogy Athan otthonról indul suliba. Ma délután beköltözik a koliba, úgyhogy hosszas búcsúzkodás, és puszilgatás mellett, kilépett az ajtón. Még egyszer hátra pillantott, beleszippantott a reggeli levegőbe és elindult a buszhoz.
Csak bámult kifele az ablakon, és töprengett. Tudjátok, úgy mindenen. Milyen lesz a suli? Az osztálytársak? Lesznek jó haverjai? És lány barátai? Mindig is szerette a lányok társaságát, és őt is szerették viszont, bár lehet, hogy most nem így lesz.
A jármű, lassan, fogcsikorgatóan állt meg, a buszmegállóban. Még van tíz perce, hogy odaérjen. Késni pedig nem szabad! Szaladni kezdett, táskája, lábát csapkodta, és majdnem elesett egy bokorban, de sikeresen megérkezett a kis, de annál inkább modern iskolába. Nagy ablakai, lehetőtévé tették a napfény bejutását az épületbe, így otthonosabbá téve azt. Két emeletes volt, de nagyon hosszú. Magán építményként szolgál, ámbár azt rebesgetik, valaki meg akarja venni, és szintén iskolaként akarná majd működtetni. Belépett a bézs színű intézménybe. A diákok elözönlötték az aulát, egymáson keresztül kiabáltak, és rohangáltak. Még mielőtt becsengettek volna, beállt a büféhez vezető sorba.
-Csókolom, nagyon szép napunk van ugye?
-Igen fiam! - szólt meglepetten a konyhás néni. Általában a rendelésnél többet nem szólnak hozzá a diákok.
-Egy tejszínhabos meglepetést és egy sós chipset, kérem szépen. Köszönöm!
Miután megkapta a furán összeillő uzsonnáját felszaladt a termükbe.
Legtöbben már ott voltak, úgyhogy nem sok hely maradt. Hátul egy hármas pad, és elől egy kettes. Bár jó tanuló volt, nem szívesen ült volna előre, így hátul a középső helyet foglalta el. Majd megjött Zoe és Jesmin is. Előre ülhettek volna, de elmondásuk szerint inkább ugranak ki a teremből (a földszinten voltak, szóval nem haltak volna meg), minthogy oda üljenek, így Athan mellett foglaltak helyet.
-Nem ülsz szélre? Hogy Jesminnel egymás mellett lehessünk - kérdezte Zoe, szokatlanul jó kedvvel.
-De, természetesen - majd gyorsan félre is ült, hogy udvarias legyen.
Lassan (igazából két perc alatt, mert majdnem becsengettek) mindenki helyet foglalt, és az oszi is megérkezett.
-Gyerekek - szólt kétségbeesetten - van egy jó, és egy rossz hírem. A rossz, hogy nem tudunk a hétvégén elmenni, sátorozni - nagy zúgolódás, és nem tetszést kifejező mormogások kezdődtek - Nyugalom! A jó hír, hogy holnap után el tudnánk menni. Az iskola megengedte, már csak a szülőket kell megkérdezni, és elkérni a papírokat. Így most hazaengedek mindenkit, hogy tudjátok elkészíteni a dolgaitokat, és visszajelezni, hogy tudtok e jönni.
Mindenki eszeveszettül pakolt, csak Athan mártogatta a chipsét a tejszínhabba.
-Te nem Merloyból jöttél? Mert ha ma költöztél be a koliba, hogy tudsz hazamenni a papírokért? - tette fel a jó kérdést Jesmin.
-Francba - dünnyögte, miközben bekapta a másik chipset - Neked van kocsid, nem? Eltudnál vinni?
-Van. Hadd gondolkozzak: igen !
-Azt mondtad, engem viszel el - fakadt ki Zoe.
-Igaz is. Akkor te is velünk jössz Merloyba.
''Nagy'' örömmel ült be a kocsiba.
A kocsiút halkan telt, csak Jes mesélt valamit, de a másik kettő nem nagyon figyelt.
-Itt vagyunk! - intett Athan, hogy álljanak meg - Bejöhettek!
-Úgyis szomjas vagyok - motyogta Zoe.
Így hármasan indultak el, mint valami rossz filmben. Az anyukája a kocsit meglátva ki is szaladt a ház elé. Mikor meglátta fiát jól megszorongatta, mintha ezer éve nem látta volna. A lányok a háttérbe kuncogtak, Athannak meg a feje a háztetőjével egyezett meg.
Bementek, és leültek a konyhapulthoz, és amíg az anyukája felment a papírokért, addig fia próbálta betölteni a csendet.
-Éhesek vagytok? Szuper sandwichet csinálok.
-Kérünk - felelték éhesen a csajok.
Athan csak sürgött-forgott, mint egy szakács, csak kicsit hülyébben nézett ki, és kész is volt az ennivaló.
Ahogy a lányok megkóstolták, elállt a szavuk (igaz, hogy azelőtt sem beszéltek, hanem ettek de értitek)
-Ez...egy csoda - mondta félig teletömött szájjal Jes.
-Mi a titkos összetevő?
-A szeretet - mondta, és mindkét kezét a szívére tette, és ''könnyezve'' tekintett föl.
Nevetésben törtek ki, amire nem épp a bájos szót használnám, hisz a fél kaja még a szájukban volt.
-Itt van, fiacskám! - adta oda a papírt - És mesélj milyen a suli? Vannak szép lányok? - kérdezte, mintha nem lenne ott más.
Athan újra elvörösödött.  Miért szeretik ilyenkor az anyukák cikis helyzetbe hozni gyermeküket?
Persze nem válaszolt a kérdésre, mire az anyuka vette a lapot. Legalábbis úgy tűnt.
-Szóval akkor ők a szép lányok - kuncogott.
Fia rácsapott a homlokára, és legszívesebben elmerült volna, az óceán legmélyebb pontján.
A lányok mosolyogva hagyták el a házat, Athan azért búcsúként mégis megölelte édesanyját, hisz ez sosem szégyen (csak ha szorongat).
Beszálltak a kocsiba, majd Athan bocsánatot kért anyja viselkedéséért.
-Szerintem aranyos. Bárcsak nekem is ilyen lenne -szólt Zoe.
Athan mostmár nyugodtan dűlt hátra, és habár szívesen megkérdezte volna milyen az ő anyukája, mégsem tette.
-Nagyon kell pisilni - mondta nyöszörögve Jes.
-Itt túl sok kocsi jár, keress valami eldugottabb zugot, és álljunk meg - ajánlották barátai.
Találtak is valami helyet, habár kicsit letértek a megszokott útról.
-Sietek - pattant ki.
Addig Athan és Zoe kínos csendben ültek, majd megtörte a csendet a mi bátor úrfink.
-És mi a kedvenc filmed?
-Nincs, sok mindent szeretek minden témában. Kivéve a horrort!
-Ne hülyíts! Én is pont így vagyok vele. Mi abban a jó, hogy félünk,
-mikor arra törekszünk, hogy legyőzzük a félelmünket? - fejezte be Athan idézetét, és hátrafordult, hogy rámosolyogjon.
-Pontosan! Azt hittem csak én tudom ezt az 'idézetet' - mosolygott, olyannyira, hogy majdnem kiestek fehér fogai.
Ezt a cuki pillanatot, a bepattanó csaj szakította meg.
-Na történt valami izgi?
-Persze. Jött egy teherautó, ránk dudált majd neki ütközött egy éppen akkor leszálló űrhajónak. Szóval megmentette az életünket - mesélte a maga harsány stílusában Zoe.
Mintha csak egyszerre gondoltak volna rá, Athan odanyújtotta a kezét, és Zoe jól belecsapott. Igazán aranyosak nem gondoljátok?
Mentek kis ideig, majd miután sehogy sem értek haza, és láttak egy táblát, ami egyáltalán nem Sunberryre mutat rájöttek:
-Eltévedtünk - mondta Jes, majd kissé lejjebb csúszott az ülésen.
-Szuper, most mit csináljunk? - kérdezték.
-Telefon - mondta Athan, és végre itt nem az volt mint a filmekben, hogy csak a végén jönnek rá, hogy van náluk teló is.
-Én a koleszban hagytam, még suliba sem vittem -szólt Jes.
-Dettó.
-Akkor majd én - szólt hősiesen a fiú - de mégis kit hívjak?
-Próbáld szüleidet, majd barátokat vagy ilyesmi.
-Még új a telóm - büszkélkedett, habár ez most egyáltalán nem pozitív dolog - szóval csak nagyon kevés szám van  benne.
-Próbáld mindet - intették a lányok.
Megcsörgette mindet, de egyik sem vette fel. És kitaláljátok mi következik? Igen. Lemerült a telefon. Tipikus, de ez van. Most már magukban kell megoldják.
  Mihez kezdenek?

Igen, tudom hogy furcsa befejezés:)) Következő jobb lesz, promise. És hát iratkozzatok fel, komizzatok! Bár tudom, hogy nagy volt a kihagyás :(
















2 megjegyzés:

  1. Sziia!
    Most találtam meg a blogodat és nagyon tetszik. :) Kíváncsian várom a folytatást.

    Viki^^:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm =már azt hittem senki sem látta ezt a részt) eddig nem volt időm írni, de próbálkozom:3

      Törlés